Vannak hangok, amelyek nem egyszerűen elmondanak egy történetet — hanem kinyitnak egy ajtót egy másik világhoz. Egy olyan helyhez, ahol még konflisok csilingeltek a macskaköveken, a fürdőkben polgárok vitatkoztak művészetről, a piacokon kofák hangjai töltötték be a reggelt, és ahol a fényképészek mozdulatlanná dermesztették a pillanatot — hogy aztán több mint száz évvel később újra megmozdulhasson.
A Budapest Filmbox 25 rövidfilmjét az Animatiqua csapata alkotta meg magyar nyelven, régi fényképekből. De ahhoz, hogy ezek a filmek még szélesebb közönséghez eljuthassanak, szükség volt valamire: egy csodálatos angol hangra, amelyet a kiváló színésznő, Rebecka Johnston kölcsönzött nekik. Egy hangra, amely egyszerre gyengéd és pontos, leíró és álomszerű — és amely úgy mesél, mintha minden film egy esti mese lenne, mert a rendező legfontosabb kérése így szólt: „Úgy mondd, mintha egy kisgyereknek mesélnéd otthon, az ágy mellett.” És ő azonnal megtalálta ezt a hangot.
Az Animatiqua által készített Budapest-filmek régi fényképeket keltenek életre, a magyar narrációt pedig Hámori Gabriella színésznő adja, ami különleges színt visz a történetekbe. Az angol nyelvű kiadásban azonban a te hangod kelti életre ezeket a filmeket.
Milyen érzés volt segíteni abban, hogy Budapest aranykora visszatérjen a közönséghez?
Hatalmas megtiszteltetés volt! Évekkel ezelőtt költöztem Budapestre, és még az alatt az idő alatt is láttam a város átalakulását, amióta itt élek. Maga volt a színtiszta varázslat visszaugrani az időben, és valóban belépni ezekbe a képekbe, a történelem egy darabkájába. Imádom a Budát és Pestet összekötő impozáns hidakat, és csodálatos lenne többet hallani a történetükről. Ezek a hidak álltak, leomlottak, majd újjáépültek az idők során; lenyűgöző rájuk nézni és elsétálni mellettük.
Milyen élmény volt „bejárni” a régi Budapestet a narráción keresztül?
Minden egyes kép és animáció a zenével karöltve egy új részét fedezte fel a számomra már egyébként jól ismert városnak. Különösen élveztem, hogy többet tudhattam meg a Városligetről és annak születéséről. Egyszerűen szenzációs volt látni a budapestieket, fiatalokat és időseket egyaránt, amint ünneplik a városnak ezt az új és ragyogó részét.
A filmeket rendező Kondacs András azt kérte, hogy a szövegeket úgy mondd, mintha egy gyerkőcnek mesélnéd el az ágy mellett. Milyen volt ezt a mesélői szerepet felvenni?
Nagyon élveztem, hogy minden történethez instrukciókat és visszajelzéseket kaptam, és hogy megpróbálhattam megragadni minden egyes bemutatott fotó és esemény esszenciáját. Ezek nem pusztán egymásra pakolt fényképek, hanem egy önálló utazásként alkották meg őket. Számomra fontos volt, hogy a hallgató velem tartson ezen az utazáson, és hogy minden fejezet más és más érzést keltsen.
Volt olyan korábbi szereped vagy élményed, ami segített megtalálni ezt az intim hangot?
Szerintem a fotókból készített mozgóképek beszélnek helyettem! A történelem lenyűgöző, és amikor a képek életre kelnek, egyszerűen beszippantják az embert, legyen az fiatal vagy idős. Mindenki fog találni valami újat és lenyűgözőt minden egyes képkockában. Mindig emlékezni fogok arra, amikor először megérkeztem Budapestre, és megismertem új otthonom minden utcasarkát. Csak sétáltam, sétáltam és sétáltam, magamba szívva a város minden rezdülését, nap mint nap új dolgokat fedezve fel. Azt akartam, hogy minden fejezet pontosan ilyen érzést keltsen: mintha egy új várost fedeznénk fel.
A 25 rész közül volt olyan történet vagy epizód, amely különösen közel került hozzád?
Nagyon élveztem látni, ahogy az emberek életre kelnek. A ruhák, az arcok… olyan volt, mintha egy olyan világba lépnénk be, amelyhez már nincs hozzáférésünk. Ahogy már említettem, a Városliget és az ünnepségek jelentették az egyik kedvencemet. A hihetetlen épületek, és az, hogy milyen elképesztő gyorsasággal építették fel őket, teljesen lenyűgözött.
A narráció készítése közben mi volt számodra a legfontosabb? A hangulat megteremtése? A személyes jelenlét? Az információk pontossága? Vagy valami más?
Azt akartam, hogy úgy tűnjön: a szöveg gazdagítja a fotókat és az eseményeket, nem pedig elvonja róluk a figyelmet. Szerettem volna méltó maradni ahhoz az atmoszférához, amelyet megteremtettek, anélkül, hogy túlságosan teátrálissá válnék. Budapest egy olyan város, amely hihetetlenül ragyogónak és modernnek hat, ugyanakkor régre visszanyúló történelemmel átitatott. A szépsége lélegzetelállító, de mögötte ott húzódik a háborúk és a pusztítás történelme is. Úgy gondolom, hogy a Filmbox minden egyes fejezete beszippant minket, és jelenvalóvá tesz a múltban, ami elképesztően egyedülálló dolog. Remélem, hogy a narrációm finoman végigvezet mindenkit ezen a történelmen, mint a jelen egy hangja, amely a hallgatóval karöltve sétál a múltban.
Szerinted miért vágyik ennyi ember arra, hogy újra lássa (és hallja) a régi Budapestet?
Budapest történelme olyannyira gazdag, hogy az ember minden utcasarkon és minden épületben érzi azt. Látni és hallani a legfenségesebb korszakokat és a legnagyobb tragédiákat – amelyek formálták a város jövőjét és arculatát – mélyebb megértést ad magáról a városról és az itt élő emberekről. Néhány dolog, amiről azt hittük, örökre elveszett, a Filmboxban újra előkerül.
A hangod sokszor olyan, mintha Te is ott lennél a képeken. Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted: „ha becsukom a szemem, ott állok a régi Budapest közepén”?
Minden fejezet ezt az érzést keltette bennem, ezért gondoskodtam róla, hogy véletlenül se hunyjam le a szemem! Valójában ez a Filmbox igazi varázsa. Beszippant és visszarepít az időben, és olyan érzés, mintha néhány perc erejéig betekintést nyernél Budapest egykori, valódi életébe.
Budapest sokaknak otthon – másoknak inspiráció. Számodra milyen helyet foglal el ez a város a személyes térképen?
Ez az otthonom. Megannyi emlék köt ide, amelyek olyanná formáltak, amilyen most vagyok. Bárhová is sodorjon az élet, egy nagy darab a szívemből mindig is Budapesté lesz.
